Horgok a számban túráznak.
Észak felé a délit tépik, furkálnak.
Arcom duplán a bolygón feszül. 
Kezem a duzzanat, tűz mely hevül. 

Egy genny kupac a testembe táncol.  
Idegszál, lélek, szív, minden lángol.
Fázis késés nélküli száguldó ingerek.
Zsoldját szedő fertőzés nem integet.

Tartja a kínt a múlt támaszfala.
Érzem ami nem öl meg az megerősít.
Sok haldoklás után, feljebb a fájdalomküszöb.
Éjt napra, feszít bennem, repedek, mégis tűrök.   

Kínok lánca köszön előre, s én elnézek hátra,
Biztosított fájdalom dacára, ez az idegrepedés határa.
Felemelt takaró téptem éjjel, négy keréken száguldott a reggelem,
Feltett kézzel most se néztem, magamban csak sebesen, sebesen.

Dentist az éden őrzője, a szék patent, fény ég, szám nem gagyog. 
Mikor százhúsz fokos szögben testem, pulzusom is jóval nagyobb.
Az ajtó belépve normál érték, fekve már a plafon a mérték.
Fúró, kompresszor, nyálszívó zenéje, fájdalmas poklom végét remélem.