A sebességgel nincs baj, a fék már kioldott
A kürt sem harsan, nem dúdol monoton dallamot
Keresem magamat, a peront már elhagytam
Mozdony tekereg, a vas kerekek izzásra, haragban
 
Elmegyek, itt hagyom a jelent, a semmit
A nihil már nem jó szobatárs, szakítunk, elhagyom
Magányos út ez, a célt már lehet el is hagytam
Föl, majd le, néha egyszerre, a csend megért, de nem segít
 
Lélegzek a vassal, szívem rozsda szavakkal sír.
Kiképzett az élet, tanítja, a halál se lesz már rossz hír.
Lehull ezer falevél, s már a nevem se fújja a szél
Inkább haljon a testem időben, de lelkemben maradjon fény.

Leveszem az ólommellényt a sugárzást már megkaptam,
Leveszem a golyóállót is, a tölténytár tartalmát, már magamba varrtam 
Mit hazudjak, nem ezért tart még itt Isten, étkem a földi méz, mérge édes
Szürkülök, a füst marja kikopott tüdőmet. Csak legyen gyors és véres!

Kitépem ezt a virágot, ezt a szánalmas bűzlő világot,
De előtte eldobom, ami a legkevesebbet ér ma már
Ennyi szenvedés után jöhet a megváltó régi barát
A kocsi legvégén kinyújtott kézzel ugrok a vonat alá.