Elengedem, már úszik a lapát,
Én is, érzem, kevés itt a deszkaszál
Nem akarom, de ilyen a városi táj 
A fejem csődben, holnapra már nincs kilátás 
A minden fáj, ismersz, csak az kell, ami nincs
Sehol egy part, sehol egy lény, az igazi szívbilincs

Teljesen kikészített a hét meg a köz-napja.
A nap olvad, hátra szállt fel a köd alja
Nincs itt a szabadság, csibészt nevel a kamaszság
Kötelező, de nem csak az olvasás az uraság
Az agyamban tudod ez kesze-kuszaság
Töltögetem a múlt vas kulacsát.

Nem sírok vissza semmit
Mit is kéne, volt-e valaminek jó vége?
A valódi jó tőlem messze parkolt
Az életem fölbe, izzó lelkem eleget harcolt
Isten felemelt, remélem, látod,
Ahogy kihalt rajtam, bennem az átok

Nem hittem volna, hogy a parton sincs sok levegő
Fulladok, mint kárász, akinek a part a temető
Így érzem magam, tudod te is ismered ezt,
A halál előtti létnek nem is lehet alapja stressz
Tudod közbeszólt az emberi elme, kinek a pénz az apja,
A kapzsi emberek motorja, a halandók papja.

Lehet, hogy hülyén halok, csövesként ordibálok
De kilóba nem mérhet ki néhány hájas bankár 
Nevethetsz, hidd, el nagyon már nem fáj
Rám zuhant már pár probléma zongora 
Fülembe vágott kétezer-kilenc hangsíppal ellátott orgona.
Kordon épült a szívem körül, ez szánalmas élet tartóoszlopa.

Fel soha nem készültem a jóra
Néha meglepett, mikor épp tízet ütött az óra
Szerető szereplők ritkán nyitottak ajtót
Gyilkosok, spiclik vérembe engedtek egy pengedarabot 
Nincs veszve minden, a problémáim legkésőbb velem halnak
Jóból nem lehet elég tizenöt perc, ha a maradékban csak baj van.
 
2009. október 16.- 17.