Minden sietne, a lábam már gáncsolásra kész
Lépésem sok százan fülelik, s már közel a végcél
Olcsó szabályoknak stornó, mikor bárpulton táncolok
S ha minden fáj, kint a meccsen agyba-főbe káromkodhatok 

Odacsapok, aki elém áll, s majd helyben temetem
Szemtelen szeretet, amit mindig édesen szeretek
Ízeket, s fényeket cipelek, s számból ömlenek az igenek
Lincselni már nem lehet, s eltűntek a halálos ítéletek

Nézem az órát, szakítom a teret
Terebélyes e telep, ahova a gólya levetett
Ritka vagyok, mint az esthajnal az égen
Hangom felszáll, érzelmeim vitrinben már régen

Deltaháromszögben, mit sem ér a képlet
Szavaim java bajban, tudod nem könnyű a költői élet 
Mit érek, ha az életem motorja fagyott rég jégbe 
Nincs mese, fel kell törnöm a mélyből az égbe

Zizegek bent, töröm, ütöm, amit érek
Szentimentális verseim múlásától félek 
Vágyakat, álmokat csatolok, lángoló haragot hadarok,
S mégis érzem közel a Kánaánom, s közel, amit akarok.