Szeretném elhagyni, amit itt életnek hívnak
Felseperni, majd eltemetni, a génkezelt népeket
Rendet tenni itt a sokkból hatalmas adag volna, 
Tudod, fék nélkül a kanyarban, minden szó rombolna

Letenni a fegyvert végzetes hiba volna
Eldobni a lőszer indokolatlan halálomba torkolna
Nem kapok több kegyelmet, s hidd el te sem
Nem osztanak új lapokat, s blöff vissza sohasem nevet

Kibontom azt az ajándékot, amit e sivár világ nyújt
Szakítom a masnit, de az acél könnyen nem szakad,
Figyelem az arcokat, mit várnak ettől, tőlem
Figyelem a hangokat szépen fájnak, s halkan is ölnek.

Kicsik az igazak, hatalmasak az áldumák 
Kerítés tenger, melyeken szögesdrótvár álldogál
Szép a határ frissen van mázolva, jól mutat.
Édes az őr is, de tudja jól, ő is csak ősi rab. 

Szeretném elhagyni, amit itt életnek hívnak
A kerítést fiatal véremmel szignózni, 
Koszorút se kérek síromra, csak pár szót, s egy jelet.
Itt a szabadságért élni már nem, de halni sem élvezet.