Halvány ködös fény,
suhan és megkér.
Gyere közelebb, ne félj!
Nem vagyok veszély. 

Nem bántalak fényemmel.
Együtt élek lényeddel.
Együtt halok, együtt félek,
s engem csak úgy hívnak, lélek.

Most halvány borzongást érzek.
Remeg kezem, s agyam csak kérdez.
Lélek, s én mit érek?
Én vagyok a földi éned,
Azt teszed, csak, amit kérek.

Én közelebb megyek a fényhez.
Szemem becsukom, s érzek,
erőt és tisztaságok,
lelkem mélyén fénylő lángot.

Mi halvány volt és ködös,
most ismét ragyog.
Fejem is használom,
s őt már én uralom.

Lelkem engedett szabadon,
s ígérem, ezért én örökre ápolom.