Ezer év, ezer harag.
Napkeltéből a napnyugta vad.
Virágok nélkül zöld a mező,
fény nélkül nincsen erőm,
szeretni téged, szeretni mindent,
erőm fogytán, táguló lélek.

Ismeretlen, ismerősök,
arca mosolyog, de mégis ördög,
érzését kelti szívemben.
Nem hiszem, hogy ez véletlen.

Árnyékból kiléphet a múlt.
Jövőkkel készül majd az új.
Sírunkig, tán hosszú még az út.
Múltunknak már fele porba hullt.