Lesek, a magasból, lencsém éles szilánk,
Miközben kutatok, nézem a világot.
Kibújik, s visszakúszik a valóságba, 
Ember reménykedik, bízik a csodákban. 

Épp fekszem, kék ég a panoráma, 
Tiszta, pedig testem langyos sárba. 
Gondolkodnék, de ma már nem merek. 
Félek a végeredmény, nem kedvez. 

Keserűség melyet jól leplezek, 
Szerelmem reménytelen, s szenvedek. 
Oxigén nélkül levegőt várok, 
S én is csodára vágyok, hogy szállok, 
S találok egy élhetőbb világot. 

Sír, fejem, kikopott szívem, lelkem, s agyam. 
Nevető arccal, monoton élek, harccal, 
Sikerrel, kudarccal, szeretve, s haraggal.