Félve, a feketére fehér fátylat engedsz,
Mikor a selyemlepelre vörösbort cseppentesz.
Kis könnycseppeddel itatod át a teret,
Mikor leheleted a múlt fényrózsáiból szövögeted. 

Késpengén táncolnak a kimondott szavak,
Mikor a semmiből előtűnő ködfüggönyön úszik a neved.
Az elfelejtett padon már ülnek, elveszhet a lakat,
Mikor a Borostyántó melletti árva fák boncolják a szelet.

Nem lehet kénes bánat a szárnyaló álmok kerítése,
Mikor a csillagpor a csillagtáborból alászáll.
Lehet hullócsillag puha kézfejed érintése,
Mikor kívánságom okán a földi mennybe szállsz?