Fekete szélben a csend
Lobog a zászló, zokog a szív
Otthont ad a fájdalomnak
A fekete rím

Otthont ad a hiánynak
Megnyugtat az éjjel
A csend szerelmese lettem,
Mégis másnak élek

Valahogy fáradok
Kopog a bánat a vállamon
Nézem a nyitott semmit
A tér az idő a szó sem enyhít

Érzed, te is ami nincs is talán
Egy gondolat, egy versnyaláb
Neked is előre köszön az élet,
S hozzám bújik, ha már nagyon félek.