Sötét és forró estén, remegő levegő volt.
Zsebem üres, de lelkem nem mocskolta folt.  
Fordult a kocka, s nincs már helyem a pokolba. 
Szétrobbant ma este a Rock and Roll bomba.

Nincs szükség már bódító szerekre. 
Csak fekete ruhás boszorkány szemekre. 
Énekel már valaki a fülembe rég. 
Pedig az erősítő jelzőfénye nem ég. 

Készen állok egy újabb partyra,
Ahol a gitár brummogja álmomat,   
Dob ver mellkason, agyam fejre áll,
Fülem, s szívem is sziklás hangokkal száll.

Ritmus tépi szét nyugalmamat,
Szabadság mely régen kijárt,
Testembe most megáll,
Holttestem, a porból, az égbe szállt.
 
Sátánvillája az égben, az égnek jelez,
Istenem nem véletlenül teszem fel kezem.
Pokol fegyvere hidd el nem a kezem,
Testvéreim neve se fényhozó, Lucifer.

Ki sántít, itt járni fog, ki ostoba majd tanul,
S kit a csorda lökött ki, annak menedéket adunk.
Hangunk messze száll, lelkünk árnyékban él.
Ki fényt hozz, feketébe várjuk, szemünk tűzben ég.

Szegények, kiket gazdagokká tettünk, köszönik.
Apáinkat, s anyáinkat, dalaink köszöntik.
Hangok, mik fényként bennünk járnak.
Ezek, szavak mik a térben tetteké válnak.

Csillagok néznek féltőn ránk,    
Isten, s a szentek hite bennünk áll.
Világ, elveszett emberek, nemzetek,
A szikla alatt sikerülhet menedékre lelnetek.

A Rock and Rollba vetett hitük árnyékban felnevet
Boldogságunk tölcsérben csörgedez.
Mi fáj, azt zenénk megtöri, de nem el.
A Rock and Roll, s árnyéka, mi minket felnevel.