Nekivágok utamnak, 
Most semmi sem szab határt.
Utam a földön is, a felhők fölött vár,
Szabadként szállok a mennybe talán.

Keserűségem lakat alá tettem,
Minden bajom folyóba eresztem.
Szél suhog be az ablakon,
Szívem felkiált, engedj szabadon.

Feltartóztathatatlan sebesen haladok,
Mi kínozna mesze, s elvesztve. 
Agyam a fényes jelenbe eresztem,
Fájó múltam is anyaföldbe temetem.  

Kincs a szabadság, az öröm és a nyugalom,
Bár értékét veszti, ha szerelmet nem kapok.
Ami van, az van, annak kell örülnöm,
S a jelen kincseinek várába költöznöm.