Elcsúsztam a fényen,
Nem esett jól, mikor földet értem,
De hát ez van, nincs már lejjebb, 
Így hát árnyékban ülve megpihentem.

Nem köszönt már rám a napnak fénye,
Csak a hold nyugtatott csendes éjjel.
Félre tettem a világot, s nem kerestem
A válaszokat, miket nap, mint nap kergettem.

Csendben, égi csendben vállamra fekszik a nyugalom,
Mint a selyemköpenybe tekert leplezett kegyelem,
Nyugtat és ébreszt halkan, s a realitás emlegeti, baj van.
Széttárt kezemmel az éj keblét ölelem.
Békésen üldögélek, ez a csend szerelem.