Nézd már hova sodort a szél, az élet vagy, ahogy hívjuk
Egy utcában szunnyadtunk, egy palánkra dobtunk, egy lány után sírtunk
Teltek az évek, a percek, s már szép emlékeink fénye másképp csillan.
Poros a te felsőd, a munka nemesebbé tett és én is jobbat, s többet írtam.

Találkozásunk múltba repít vissza öt-hat, már majdnem fényév.
Leszállók a pályára a történelmi repülőmön behúz a légfék.
Mintha semmi sem változott volna, de minden más lett,
Beszéd nélkül is értesz, ez bolond gyermekké tesz. 

Dolce Vita ez egy-két órát mesélj, munkáról, nőről, örömökről.
Időnk múlik, témák a messziből állnak sorba s dadognak a jövőről.
Kevesebb a szó, több a móka, kisajtolt válaszok, repkedő szavak.
Felnőttünk, megnőttünk, de amink akkor volt, örökké bennünk ragadt.