Ha ledobsz a földre, sem leszek alacsonyabb,
Ha felállok, még vissza is kapaszkodok,
Kezem lusta, szemem a fénybe állt
Arcomat, s lelkem egy fesztivál koptatta át

Nem lehetek mindig csak egy, aki termel
Művész vagyok, s majd elismer az utókor
Nem leszek már népszerű, de felnevet egy belső hang:
Ne légy, hát keserű, csak késik a hamar!

Kilépek a színpadra, nem csak a reflektor ég
Szívem már kiégőben, mint az izzasztó fény  
Szél sem suttog, sok szoros szabály, oszlop se ölelhet
Magányban sétálok, s így félemberként halok meg.