Kipárnázott utamon a kíséret elmarad.
Folyó sem ér rá hűteni lelkem olvadását. 
Zuhanok, a semmi majd felfog, megragad.
A szavam a hidegbe kúszva, fázva felhúzza sálát.

Kiszakadok, mint mikor a tornádó kér fát.
Eltörök, mikor Zala hív, s épp nehéz a forgás
Céltalan, vagy célszalag a célpontot fonja át?
Kisiklott percek éjjel-nappal az életem lopják.

Heverek a heverőn, nehezen veszem a levegőt.
A plafon csak némán figyel, nem vagyok egyedül.
Kinézek, az ablak se segít, semmiből csinál semmit.  
Látványnak épp elég, mikor egy lélek izzva felhevül.

Kipontozott gondolatok gondolnak gondjaimra.
Felsértett sebek emléke a holnapokra nyomná bélyegét.
Féljek e, vagy éljem az élet nevű játékot szingli módban?
Átkapcsolok, letépem a napot, minek mikor egy lélek tüze, fénye ég.