Bogyó vagyok a fán, egy ág az apám, 
Termés vagyok, a nincs színű halál. 
Rám kiállt egy virág kit az utcán taposnak,
Hozz már pusztulást, kedves nincs színű sakál.

Hoppá, lehullottam, a virág szomszédom már.
Együtt üljük meg a pusztulást, itt túlélés sem él tán.
Ember tömeg, talp hadsereg halálunkra siet,
Szegény a virág, én nincs színű halál tenyérben már.  
Emlékeimben őrzöm, hogy milyen egy haldokló virág.