Hány millió lélegzet volt a tiéd,
Bár az utolsók csak részben.
Itthon voltál, itthon szenvedtél,
S közben lelked fényéből sokat vesztettél.

Most otthon vagy, kínzó testedet eldobtad.
Szabad vagy, nevetsz, boldogság néma hangodban.
Jelzel nekem, itt minden rendben.
A földön már elintézted, hogy a helyed legyen a mennyben.

S te szóltál, képzeld mennyi barát és itt ül öregapád, de boldog.
Könnye simogatott, s lelke már a bejáratnál zokogott, 
Tudom, lent ti is zokogtok, s sokan hiszik, hogy meghaltam.
Pedig remekül vagyok, több vagonnyi bennem a béke.

Örülök, hogy te még beszélsz velem, mikor a többiek sírnak.
Te csak keresed a szavam, kellemes néma beszédünket írva.

------------
(Nagymamám emlékére)

(Ne csukd be az ajtót, csak hajts be, ahogy én szoktam