Kapaszkodok, s mélybe rántana a bűntudat.
Ragaszkodok, a társadalom normája fojtogat.
Imádkozok, a fény lefeküdt, a szoba sötét. 
Olcsó ködben a bátorságom most szívembe költözött.

Lapozgat az elmém, nyitott könyv a múlt.
Tudom, hogy mennyit érek, s hogy van egy kulcs.
Szálka, ha van, a plafonról ordít rám.
Kitaposott ösvény az agyamban csak rám vár.

A fény most bentről tör ki, az utcai lámpa is meghajol.
Totális dolog ez, dobban a szív, s lelkem örömvölgybe hullt.
Kopog a csönd, s én beengedem igen halkan.
Nincsenek, és lehetnének, sora csendben hallgat.

Remény és álmok táncolnak szüntelen,
De szívem könnye, mint a vér a friss sebből.  
Félember vagyok félálmomban is.
Fél a szívem, hogy nem lesz egész sosem.

Egyre nagyobb a köd, húz a párna.
Terveket még mentem, s mappába rakom,
S egyre több mappa marad árván. 
Félember vagyok még a világ hátán.