Besétálok én is a ketrecbe
Eddig kintről írtam át a rácsokat
A börtön maradt, ismerem a határt, az őr az úr
Nem lesz segítség, mikor nyakamon szorul a húr

Hol van az a kötél, mely nem nyakra vár?
Hol van az a lény, amely nem szúr, csak hátba vág?
Hogy kell áttörnöm a saját képességeim határán?
Hogy lettem rab ismét az ördög tornácán?

Színes a rács, s szépek az olcsó szólamok 
Itt kéne örökké élnem, s csak szálnak a hetek, a hónapok
Pattogok, s zokogok, mikor mindenki nevetni lát
Sikítok, őrjöngök, mikor rajtam önuralmat látsz. 

Senki sem lökött be, már rácsok közt születtem,
Hittem, máshogy élve magasabbra szállok
Még sincs meg a képlet, amit eddig kiengedtem
Most visszavehetek mindent, mit a rabként elvesztettem.