Hajt a kaland, 
Szívem, száll, mint egy ártatlan galamb,
Ki halálát érzi minden szerelmében
Pusztulásra ítélt ifjú, régi kelepcében

Látom a színes, vad hang némán ég.
Hallom a távolba elesett az édes égi fény,
Mely angyalt jelezne nekem az égben,
Mikor Kipárnázom az estét az éjnek.

Bársonyszékben is fáj a seb,
Ha csak elmélet marad a tett
Ha sós könnycseppet szív
Ha a szíved még őszintén hív

Nem úsznak már nekem a percek
Tőled várom, ahogy rám nevetsz
Nélküled üres marad az egy, 
S te vagy az egy, mely nélkül semmi sem megy.