Helyben járok, világomban.
Szomorúan, siránkozva. 
Hiány, mely felemészt engem,
úgy érzem ez a probléma tengely. 

Kimondom hát, ez szerelem hiány.
Élénken éget, melyben szikra a jég.

Sírnék de nem teszem,
csak a lelkemben engedem,
szabadjára a könnyeket,
most nem érzek, csak létezek.

Kérdés, mely suttog agyamban.
Hol van a szerelem kalandja?
Választ nem kapok, se égtől, se földtől.
Csak a remény maradt éltetőm, s feltöltőm.

Már írni se tudok, agyamra lakatot kattint a magány.
Mozdulni nem tudok, bár szállnék, mint madár,
mely fán énekelne, ám ő most csak nekem suttogja, 
csak gyáva vagy te gyenge, te ostoba.

Ne tedd fel a két kezed, szerelmed lesz az életed,
s addig úgy élj, hogy megtaláld éltető végzeted.