Szakadék szélén remegek.
Koponyámban halálra ítél rab,
kiállt miközben lángtengerek, 
csapdosnak, s ez kínzó, s vad.

Mellkasomba bújt a bánat.
Sír, zokog a meggyötört lélek. 
Kopik a gyémánt, nincs bocsánat.
Lehulló csillaggal, kialvó fények.

Tengerek, Óceánok vize pocsolya.
Kínom, mely mar vagy széttép.
Szívszakadást, vad zivatar oldja.
Gyilkos dal ez, halálos érzés. 

Hordalék, mely szívem gátját nyomja.
Tépett virág, finom illata nyugtat.
Képtelen képek kérdeznek sorban.
Hol a kulcs, mely e kór gyógyító húrja?