Változásért könyörgünk, éjjel, nappal.
Mindig újat, mindig mást akarva.
Szív és szó is összefér, az új tán jobb lesz.
Nincs remény és nincs vigasz, csak stressz.

Kaparó ujjak, könnycsepp pattogás.
Feketén ragyogó fények, semmi más.
Értéktelen érvek, baj még nem volt árva. 
Pattogó kis léptek, a rohanás nagy ára.

Tántorgunk, s nézünk az égre,
mintha a megoldás rá lenne égve. 
A kulcs, a világ kulcsa, már olvad a mélybe.
Új és újabb, az állandó fáraszt, majd szétszed.