Ez van, most nincs kegyelem,
Nem csúszunk át az őrlőtengelyen. 
Nem kérdez senki, semmi, semmit.
Láng felhők hullnak ránk, de meddig? 

Az esőcsepp se táplál már virágot.
A szél sem simogat, csak suttog, imádkozz!
Ártatlan szavaink sírnak kegyelemért.
Nem ezt érdemeltük, retteg már a remény.

Kegyetlen kerék tud lenni az élet.
Gyilkol, vagy kínoz a fortyogó méreg.
Sikoltó szörnyek hangja fel nem ébreszt.

A rosszat elfeledni, a jót megjegyezni,
a szürkét felszínezni, élni, s ébredezni.
Talán csak ennyi, a fájdalmat büszkén elviselni!