Kicsit minden megállt,
még a fény is rám ásít. 
Nincs az, mi ebből kivált,
ebből a sivárságból, mi áll itt.
Bennem mélyen, s némán kiállt,
több tűzet a vérbe, mit ér, a szívbe szállít.

Koptatott kövek hívnak folyópartra,
csend, mely gyengéd végtelent sugallja.
Van, ami kiváltja napok sivárságát,
mit az unalom kövezett, s lépteim uralja.

Felkerekednék, de nem merek.
Mitől félek, vagy rettegek?
Az unalom pályáját eleresztve,
felborítanám, mi el lett kezdve.

Szellemi szabadság, testi gyönyör,
földi létembe, ezeket magam alá gyűröm.
Üröm, öröm, szél, nap, vihar, sétabot,
jelek, tárgyak, fények, érzések, csak fél vagyok.