Tudom ezer csillag hullt már a mélybe,
hogy bőrödet napfény érte.
Hiszem, hogy nem véletlen, van, s lesz eresz,
hol múlt búját, sárját leeresztheted.

Ezer évnek tűnt, pedig még annyi nincs.
Vad világ kerekében súlyos egy bilincs,
az élet, e durva vagy selymes kincs.
Az utolsó még messze, messze a mennyei kilincs.

Évtizedek érdes, máskor édes útja mögötted.
Nincs hely, mi emléket nem bökne, s megtörne.
Kalandok, virágok, poklok s bánatok, 
mit rád hagyott, az élet, büszkén vállalod.

Tetszik, nem tetszik, ez van, az idő meg nem áll.
Minden fény, s minden árnyék neked, s benned jár.
Viharfelhő már nem riaszt, de könnycsepp régi vendég,
s ha lefekszel este, ne gondolj csak egyre, a szépre nevetve.