Hazafele sétálok, szemed ragyogása, édes villanása,
selymes nyugtatása, melyet örökké néznék.
Láttam, mi másnak két szem, de nekem éden.
S hazafele fájdalmakkal tele, szemed az én szívem.

Kereslek, s ha végre meglellek, csak némán állok.
Most mégis új tűz ég, hol titkos láng volt.
Megragadnálak, s nem engednélek.
Nem birtokolnálak, csak némán követnélek.

Választ, hisz még kérdést sem adtam,
nem várok, s nem is várhatok.
Szívem sugároz, s remélem, el nem száradsz,
s nem más locsolja csodás tested, s fénylő lelked.

Hazafelé sétálok, lakat szívemen. 
Hold sem segít, csak rám nevet, 
s kiállt, szakálas vagy, ne légy gyerek. 
Szerelmed keresd, bátran evezz,
szívébe, s így vége lesz kínodnak 
csak mond, s ad ki mit hordasz. 

Hazafele Hold nyugtat,
látod még e csoda lényt 
tedd mit kell, s a végén két,
szempár együtt izzít fény.