Fekszek az ágyamon reggel,
nem izgat semmi, nem kell.
A nyugalom édes űr.
Nem kell iránytű,
mely mutatja az irányt,
hisz az ágy alattam a világ. 

Feküdhetek, szabad a napom.
A nap besüt, s szívembe ragyog.
Álmok táboroznak még fejembe.
Feldolgozásuk könnyen nem pereg le. 

Testem, mint egy tárgy hever az ágyamon.
Lelkem s agyam kalandozik, amerre akarom.
Nincsenek csapdák, mint a kötött létben.
Csillagok hullnak, s az ég mégis fényben.
Szárnyam bár nem látszik, repülök éppen.