Most ég el az öröm szála.
Nem sír szem, nincs remény mára.
A csend is szomorú társ,
az ősz is borúm mellé állt.

Feltett kézzel, sétálok a végtelenben.
Utamat megteszem, monoton végezem.
Nincsenek színek, a fekete, s a fehér is szürke.
Repeszek serege szakította szét szívem, már űrbe.

Hallok, amit akarok, s ebből csak kevés van.
Látok, észlelek, de szemem sem remeg.
Remegő kezek, érintek, érzem reményem meghalt.
Vad utazó vagyok s a végtelen, sem szeret.