Passzívan fekszek az ágyamon
Szomorúság tonnájától repedező falábakon 
Szememben könnycsepp körfogása állandó
S szenvedésem feketekávéját most kortyolóm

Szívem sérült, s már mankója sincs,
Botladozik a szürke utcák padkáján
Semmibe folyó gondolatok tánca hív
Nincs min gondolkodni, vége, végem.

Felperzselt mindent a kínzó múlt
Új életemben csak én húzom a húrt  
Fehérbe bújik az összes szégyenfolt
Tisztán nézek a rettegő világra
Én mindig tisztán látom a hibákat