Nincs már idő holmi könnyre,
Elcsattanó csókra, fénytörést élvező léggömbre,
S mint hal úszom csendben, szembe az árral,
Néha nagy Duna sodor, néha apró patak simogat?

Számomra a vadak már rég csak sérült gidák,
Mindent tudok, mi kell, s a siker felemésztene, ha hagynám.
Nincsenek, vagy mégis, fejemben kószálnak gondolatimák,
Pokolból másztam fel, de már fájlalom a hegyvidéki klímát?