Keresés az élet, 
A találatért futok, a találattól félek.
Árva lesz minden rozsdás láncszem...
Megkopott életpengéket a nyakamon élezek.
Elveszett álmaim hullnak a mélybe, a porba,
S kaparok újakat, szebbeket, s jobbakat.

Felszakadt múlt sebein tengeri só pereg,
Minden biztos inog és megremeg.
Fájdalomról dalol egy téli sláger.
Részeg ábrándok, hamisan szól, amit írt Wagner.

Kitaszít, majd befogad, eldob, s elragad,
Keserű és édes lehet egy végtelen pillanat.
Nyári hóban, hazudott igazság árnyékában,
A fény alakja hibátlan, s a lelkem is csak egy húsdarab.

Korhadt fa tövében a hóvirág megreked,
Élete sivár, ajándék nem lehet.
Szálkák vagyunk mind egy nyikorgó kertajtón.
Néha a szívünkből szó, s a szavunkból könny fakad.

Gumi a tárcámban, s érzéki érintések emlékei őrt állnak,
Elveszett érzéseknek, s megrekedt emlékeknek végtelen tárában.
Én végeztem veletek mára, halkan kockás ingemben elmegyek.
Beállok s játszom tovább, s tekerem a végzetem, azzal kivel mindent megnyerek.