Vágott, karmolt percek, órák, amikor a végtelenben lakom.
Síkit a fájdalom, mikor csendestárs a vágy, a szépre a jóra...
Fegyelmetlen fegyenc vagyok, a nap lop, nem lopom napot.
Minden sötétpillanat kínsava , ráfekszik tényre, rímre, szóra.

Tenyerével pofoz a pokol gyermeke, sugdolózik a sátán.
Félek, tántorgok, majd némán a padlón vánszorgok. 
Érzem én a rosszat, hogy ölne a kudarc, vesznének az szárnyak.
Csepeg a keserű, vérszagú fekete bánat, minek egyszer minden cseppje lecsorog.