Az utolsó hangjeggyel ordítunk.
A másodperceket emléktárba fordítjuk.
Minden mindegy, minden szív együtt ver.
Egy a lényeg, az élet, ha a csapat nyer.

A levegő sűrű, mikor sírva nevetünk.
Kezeink az ég felé emeljük,
Mikor Egerszeg csapatát éltetjük,
S a Göcsej Expressz izzó sínjét fényezzük.

Már a szemek a pályán topognak.
Az egerszegi pontok csak úgy potyognak.
A fejekben íródik már kupagyőztes képregény, 
Mikor kék-fehér sálak tépik szét a csarnok légterét. 

A pályán a srácok mindent megtesznek,
Hogy csapatunk, a legfényesebb érmet elnyerje,
Ész és szív percenkét vált térfelet bennem,
A végső győzelem maga az édenkert nekem.

A ZTE tábor, mint Leonidász fiai,
Utolsó hangszálukat, mint Zala nyilait,
Lövik ki, ezrével, leterítve mindenkit,
Közben Isten ruháját kék-fehérre színezik.

Meg van már, nullára futott az óra,
Ismét a mi csapatunk került a trónra.
Nem először, de rég, hogy kupát nyertünk.
Kék fényben az égen a ZTE neve feltűnt.