Micsoda rettenet, már minden elpusztult.
Forognak a fegyverek, táncolnak a székek.
Undorító dögszagban jól megélnek, 
Az emberi fajból eredő féreg rémek.

Valaki velem kavart, egy oszlopra felcsavart
Tépett a hangulatban borgőzös a nóta száll
A világ órája feketén fehérre épült
A fekete óra lassan, csak lassan kékül

Mitől félsz? Mi ez az undor?
Hol az, az ének, mit halkan dúdol
A szád, mikor fogával vágta nyelvem a lány.
Ki jövőről írt számlát, s csak az újra várt.

Keserű ízt érzek, bár közelemben az édes,
De hiányában nem úszhatok át a fénybe.
Élek, de csak félként, s elégnek a fékek. 
Sikereim csak egy másik szívben élnek.